utószó

 2010.09.03. 12:16

ígérem, ez az utolsó bejegyzésem. emlékeztek még a következő ígére, amit kapam valamikor egy héttel az otttartózkodásom (ezt hogy kell írni?) után?

Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. (2 Kor 9,12)

Nagyon jó. de micsoda? az, hogy kinn megtapasztaltam a mondat első felét, de Istennek gondja volt arra, hogy a vessző utáni részt is valósággá tegye számomra. Jó, de hogyan? Hogy máshogy, a saját maga módszereivel! És miért is? Hogy dicsőítsük az Ő szent nevét, amely mindenek fölött van!

És hogy egy rövid összefoglalót is ideírjak, hogy szép zárszó kerüljön a blog végére (amit nem is hiszem, hogy rajtam kívül, valaki el fog olvasni, de hátha...). Egy kicsit másként telt el az a 40 nap, amíg Isten elvezetett engem. Tavaly miatt másra számítottam és magam miatt mentem ki. De sokkal többet kaptam, és csak most lehet elkezdenem látni ezeket az ajándékokat. mi mással lehetne befejezni mindent, ha nem ezzel: SOLI DEO GLORIA!!!!

home

 2010.08.30. 20:44

otthon vagyok. Hála Istennek, aki épségben megőrzött az elmúlt 6 héten. és az úton. rengeteg mindent kaptam Tőle. áldások, ajándékok, csodák, amiket átélhettem. a többit majd személyesen ;)

na pá

 2010.08.27. 16:20

Minél közelebb a hétfő, annál kevesebb a "szabad-időm". Végre van ember a team-ben, van program. Ma 2 hét után csoport érkezik, egy egész hétvégére. Még 2 nap munka. Aztán pakolás, és repülés! juhééé

Képek

 2010.08.22. 15:46

kiválasztottam a képek krémjét:

1. kép: Noémike sétál a városban, feje felett a várral abban a reményben, hogy hamarosan közelebbről is megláthatja. Még nem tudja, de a vacsoráját abban a fish&chips üzletben veszi majd meg, ami mellett hamarosan elsétál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 2. kép: Dover castle, ahová nem mentem be

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. kép: híres white cliffs, amiknek nincs végük...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. kép: ez a varázslatos világítótorony volt a vég, ahonnan nem tudtunk nem visszafordulni. De a változatosság kedvéért nem mentünk fel a tetejére... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. kép: én

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6. kép: belvárosi tengerpart, tele siályokkal. Az emberek kicsit arrébb voltak, de nem találtam annyira aranyosaknak őket, mint ezeket a sirályokat, így nincs róluk képem. sorry

 Na, tetszik?

Dover

 2010.08.21. 22:20

Hát igen szóval a kirándulás...

Eredetileg nem úgy terveztük, ahogyan az kisült. Ugyanis egy kört szerettünk volna tenni Kentben a parton, de nagyon drága volt a jegy, így csak Doverbe meg vissza vettük meg. Szerencsére! Sokkal jobb volt!!! Kb 11-kor megérkeztünk, felküzdöttük magunkat a castle-hoz, majd amikor kiderült, hogy ennek is mennyi az ára, megelégedtünk azzal, hogy külső szemlélők vagyunk, és elindultunk a híres white cliffseket felfedezni. (Tudjátok, ezek: http://www.google.com/imgres?imgurl=http://www.bio.miami.edu/dana/pix/white_cliffs_dover.jpg&imgrefurl=http://www.bio.miami.edu/dana/160/160S10_9.html&usg=__vZR7Wymg9vRU9_DDu7n85UiIS7E=&h=370&w=550&sz=45&hl=hu&start=0&sig2=yAWyfDWuPc1VXsRmNWss8A&zoom=1&tbnid=mOjWqte7VbDNSM:&tbnh=129&tbnw=176&ei=bjNwTMjONJWTjAf05fT6CA&prev=/images%3Fq%3Ddover%26um%3D1%26hl%3Dhu%26client%3Dfirefox-a%26sa%3DN%26rls%3Dorg.mozilla:hu:official%26biw%3D1280%26bih%3D584%26tbs%3Disch:1&um=1&itbs=1&iact=rc&dur=530&oei=TDNwTO7HA8y24QaxsOD9CQ&esq=3&page=1&ndsp=18&ved=1t:429,r:4,s:0&tx=97&ty=32) remélem látszik...

Majd 1 körül lefeküdtünk a kikötő tetejénél lévő szikláknál, kajáltunk egy jót és élveztük a napsütést. És épp ott tartottunk, hogy visszamegyünk a városba, de ehelyett mentünk egy kicsit tovább. És amikor odaértünk, még egy kicsit tovább, meg még egy kicsit. Amikor is megtudtuk, hogy ha egy kicsit tovább megyünk, meglátjuk a híres doveri világítótornyot, és ha már odáig eljutottunk, nem lehetett kihagyni. Tehát mentünk még egy kicsit a toronyig. Aztán vissza. sokat. nagyon sokat. Hála Istennek egész nap szikrázó napsütés volt, és azzal a kis széllel megdobva tisztára leégetett, csupa piros az arcom, és végre van egy kis színem a karomon. Közben beszélgettünk erről arról. Ja igen, mert Zlatkoval mentünk. Eredetileg egy másik lány is velünk jött volna, de előző este kiderült, hogy sajnos nem tud, mert ma reggel nagyon korán el kellett mennie. Aztán a parton is sétáltunk, láttunk sirályokat, meg szörfözőket. Aztán megkoronáztuk a napunkat egy eredeti angol fish&chips-szel, amit a vonatállomáson tömtünk magunkba nagyokat nevetve közben, mert ilyen iszonyat gunsztustalanul nézhettünk ki...

Végül hazaértünk. Rákvörös a fejem kb, de legalább van egy kis színem :D asszem ennyi!

 

kérdés

 2010.08.19. 00:00

Valakinek van bármi ötlete arról, hogy mit írjak? mert nekem nincs, de szeretnék!!! :)

folyt köv

 2010.08.14. 20:36

És a sztorinak még nincs vége!

Ma, mielőtt elmentek, gondosan odamentem Liesa-hoz, elbúcsúztunk annak rendje módja szerint. Amúgy furcsa, hogy két napos ismertség után egy viszonylag idegen belga lány mennyire a szívemhez tud nőni! Mondta, hogy hagyott egy üzenetet nekem az ágyán. Első dolgom volt megnézni. Egy olyan szívhez szóló üzenetet írt, amin meghatódtam a szó szoros értelmében! Isten eszköznek használt!!!

best day ever

 2010.08.13. 19:11

(augusztus 12, csak szünetelt a blog, ezért ma:)

Azt hiszem, ha lehet ilyet mondani, a mai napom tökéletes volt! Megosztom veletek, hogy többen tudjuk dicsőíteni Isten nagyságát!!!

Az egész ott kezdődött, hogy day offom volt, így alapból háromnegyed 11-ig aludtam. Majd reggeli és mivel a szobatársam aludt, elvonultam csendesedni, ahol is megtaláltam egy időre a tökéletes helyet a csendességre. Majd egy ilyen volt a Bibliában:

Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef 2,19-22)

Nahát így indult a napom. Aztán ebéd után lebicikliztem Sevenoaksba, megnéztem a „city town”-ot, egy kis falu, amiben ilyen régi épületek vannak, az egész főút tele kisebb üzletekkel. Néhányba be is mentem. Ja és amikor odafelé tartottam, láttam, hogy a helyi ground-on cricketteznek, egy kis ideig megálltam, aztán gyorsan továbbmentem és vettem a faluban inni, majd visszafelé leültem igazi eredeti angol crickettet nézni. Nagyon kedves kis intenzív játék… A hozzám közel álló játékos egyszer amikor nagyon uatkozott, leült a padra. Egyszer majdnem elindult futni, és nyomott egy sprintet. Aztán kb 20 perc után meguntam, mert nem sikerült felfognom a játék lényegét. pedig igyekeztem! Bocsi Dani…

Na aztán hazafelé bevásároltam és amikor kiértem a boltból, találkoztam ismerősökkel, odaadtam a táskám, és megpróbáltam felbiciklizni. Kb 3 megállás után amikor úgy éreztem, hogy lerohadnak a lábaim, felértem! J és amikor azt hittem, hogy de jó volt a napom, akkor kezdődött el.

Vacsi után volt az Andy Mayo-nak volt egy koncertje a belga fiataloknak. Ennek a csoportnak igazából nem sok köze nincs a keresztyénséghez, max a Jeka főzőcsoportnak, akik katolikusak. És Andy arra gondolt, hogy a dalaival, amik Istenről szólnak, kicsit közeledhetne a fiatalokhoz. Annyira jó volt, hogy előtte 5en elvonultunk imádkozni (kicsit Kölked feelingem volt J véééégre). És a koncert után elkezdtem elegyedni velük. Beszédbe elegyedtem a lánnyal, (aki másfél év angoltanulás után szerintem sokkal jobban beszél nálam… A belgák valamit nagyon jól csinálhatnak) akivel képzeljétek, Jézusról beszélgettünk!!! Olyan csodálatos, nem?! Azt a lányt érintette meg az egyik legjobban, akin ez abszolút nem látszott volna! hogy csak egyvalakihez is szólt ma! És hogy odajöhetett hozzám, és beszélgethettünk róla. Eszembe jutott az egyik neszmélyi bizonyságtétel! Hogy nem könnyű nem az anyanyelven bizonyságot tenni, de Istennek semmi sem lehetetlen! Az a durva, hogy most jut eszembe, hogy a koncert végén imádkoztam, hogy ha kedves Istennek, segítsen hogy odamehessek valakihez, akivel Róla beszélhetek! És „tök véletlenül” odacsapódtam ehhez a lányhoz! Ezek után meghívott kártyázni, együtt játszottunk 3 kört (húúú, kártyáztunk :P). Még egy Kölked feeling! Annyira jóóó volt!

Adjunk hálát Istennek, hogy ennyire gondot visel minden egyes emberről!!

 

„Zengjétek dicső nevét, dicsérjétek dicsőségét! Mondjátok Istennek: Milyen félelmesek tetteid! Nagy erőd miatt hízelegnek ellenségeid. Az egész föld leborul előtted, és énekel neked, énekli neved dicséretét. (Szela.)” (Zsolt 66, 2-4)

 

SDG!

 2010.08.10. 22:41

tegnap este ezt az igét kaptam: "Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk." (Róma 8,16)

Ma ezzel folytatta Isten: "17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön." (Ef 1,17-19)

Képzeljétek, skype-oltam ma Danival! Megmutatta nekem a szobáját webkamerán keresztül. No és persze az új baseball labdáját :) annyira örültem neki, hogy majdnem 3 percet beszéltünk! ráadásul előtte gmailen chat-eltünk is kicsit! olyan durva, hogy ott van Amerikában! Azt mondta, hogy biciklivel kb fél óra a beach, busszal 10 perc. Jövő héten kezdődik a suli, ezen a héten elintézi amit el kell. Na de nem szeretnék túl sokat róla beszélni, tudom hogy nem szereti. De annyira örülök neki!

Danin kívül nagyon sokat gondolok Pasarét környékére. Pár nap, és mennek a Dávidok csendeshétre! nagyon jó lesz ott nekik! sokszor kívánom, hogy bár ott lehetnék, de tudom, hogy a helyemen vagyok, tehát semmi felől nem aggódom. Üdv mindenkinek. Ja és bocsi hogy nem nagyon termékeny a blogom mostanában. Ha van valami, amiről szeretnétek hallani, akkor írjátok meg, nagyon szívesen írok arról, csakhát semmi nem jut az eszembe, ami mást is érdekelhet...

folytatás:

 2010.08.08. 21:02

sőt! fokozni is tudom: az egész női nemet képviseltem ma a house teamben ;)

 2010.08.07. 23:55

Holnaptól egyedül fogom képviselni nemzetünket egész Oak Hall területén!!!!

Ennek örömére, ha lehet így fogalmaznom, ma a maradék magyar (azaz én meg a szobatársam, aki ahogy már kitalálhattátok, holnap utazik haza) sütött eredeti magyar palacsintát az ittenieknek. A titkos receptért köszönet a nagymamámnak, aki volt olyan kedves hogy átszkájpolta a receptet. Kicsit vastag lett a tésztája, de egész ehető, talán kifejezetten finom, nagyon örültek neki (főleg a belga főzőcsoport, aki igazából kitalálója volt az egésznek, mert megemlítette valamelyikük, hogy 'ungri, palatschinta!', mire nem tudtuk kihagyni :)). Annyira degeszre tömtük magunkat hogy mozdulni alig bírunk most. A jelenlegi team konkrétan ül a team lounge-ban, egy ember kivételével. ez egész pontosan 5 teamlert jelent, akikből további két ember megy el holnap. Ennek köszönhetően egész jövőhéten engem ajándékoztak meg azzal a lehetőséggel, hogy minden nap WCt pucolhatok egy új lánnyal, aki hétfőn jön a szobácskámba.

Holnap vasárnap!

ez az

 2010.08.05. 00:36

emlékeztek még arra tavalyról, hogy Dani hogyan érkezett meg Londonba? Szegény most is sikeresen produkálta magát. Íme az SMS, amit kaptam anyától: "Daninak nem sikerült elérni a buszt.. Megjibásodott a vonat, ami elvitte volna Düsseldorfba a buszhoz." A rossz szerintem az az egészben, hogy szombaton repül Amerikába, addig valahogy haza is kéne érnie, nem?

Képzeljétek, ma elmentünk moziba, épp csak most értünk vissza. A toy story 3-at néztük meg 3D-ben. Rájöttem, hogy ez az első 3D-s film, amit szerintem láttam. Lehet hogy nem, de nem emlékszem másra...

Fú, egy utolsó. Most vagy 15 percre meg kellett szakítanom az írást, ugyanis egy monoton csöngés szerű hang hallattszott a szobánkból. mi történt? na mi? Igen, pontosan egy tűzjelző berendezés kezdett el csengeni a cottage-ból (sosem tudom mi ennek a magyar megfelelője, de most kikeresem a szótárból a ti kedvetekért: hát a sztakiban csak olyan gagyik vannak, hogy házikó vagy villaház de ez igazából nem jó. akinek van jobb ötlete az szóljon!). mivel nem hagyta abba, kezdtem megijedni, és lementem, kiderült, micsoda, kimentünk páran. az összes kiscsaj mezítláb és pizsiben ott ázott-fázott mindegyikőjük szegények. Hála Istennek semmi nem történt, a vezetőjük valószínűnek tartja h rágyújtottak néhányan de nem biztos. Jaj én vonzom ezeket, ahogy anya mondaná :(

Na jó éjszakát! :)

túró rudiiii!!!!

 2010.08.02. 23:38

Amúgy változatos munka után vágytam, mi? hát megkaptam azt is, szintén másnap :) Kitakaríthattam a team kitchent, amiben olyasfajta finomságok voltak, amik 2009-ben lejártak. Köztük micsoda? Nem találjátok ki, én is nagyon csalódott voltam amikor megláttam. Azt a kb 12-13 túrórudit, amit tavaly hoztam nekik, hogy egyék meg. Először iszonyatosan megörültem, hogy ennyi van, és hogy ez elég lesz az ittlétem alatt. Aztán felfogtam, hogy mind lejárt 2009 szeptemberében. Nem volt szívem kidobni. Megkértem egy lányt... :( Béke poraikra. Meg amikor utána a laundry-t takarítottam, szintén olyan érzésem volt, hogy tavaly óta csak rám várt az a kiló por a szekrény hátuljából. de remélem tévedek.

De történnek jó dolgok is velem itt. Mégpedig az hogy a héten majdnem megcseréltem a jegyemet hogy kb 10 napot otthon is tudjak tölteni. Gondoltam még alszom rá egyet és megkérdezem Istent, mert anélkül jöttem ide, hogy ezt megtettem volna és nem lett volna jó ugyanígy hazamenni. és képzeljétek, válaszolt!!! azt mondta, hogy nekem itt a helyem, az Ő dicsőségére! a 2 Kor 9 második része egy az egyben válasz volt, és bátorítás. Főleg hogy tegnap elmentem templomba, pedig igazából aludni szerettem volna. Mert azt gondoltam, hogy úgysem értek belőle sok mindent, akkor inkább itt maradok, és csendesedem meg meghallgatok egy istentiszteletet Pasarétről. De elmentem és nagyon durván jó volt. abba mentem, ami tavaly a legjobban tetszett, egy "evangelic free church"-be. A lelkész tök érthetően beszélt. Nóéról volt szó, meg a cselekvő hitről. És ez is nagyon kellett nekem a döntésben. Hogy miután Isten megerősített a hitemben, és folyamatosan munkálkodik bennem, most cselekednem kell. Meg volt szó az ítéletről, hogy Isten nagyon komolyan veszi, de ott a bárka. Bárki megépíthette volna, mert Nóé mindenkinek mondta hogy lesz az özönvíz, mégsem építették meg! Szóval még 28 napot leszek itt úgy néz ki, de legalább tudom, hogy a helyemen vagyok, és ez a tudat boldoggá tesz.

Persze nagyon sokat gondolok otthonra és szívesen is lennék otthon, de most itt vagyok, Isten dicsőségére!

 2010.08.01. 01:08

szóval reagálva a továbbiakra, másnap (azaz pénteken) tényleg elmentem futni, és tökre olyan volt, mint a régi szép időkben. A félórás futásom alatt láttam 4 nyulat meg 3 mókust (tudjátok, itt ilyen abnormális vérmókusok vannak, de azért aranyosak a maguk módján :)) meg ráadásként egy macskát. Szeretek reggelenként itt futni, mert fel lehet kelni elég korán ahhoz, hogy szép legyen a természet. Néha évközben megpróbálkozom a 6os keléssel de mindig csalódnom kell, mert 1) mindig van valaki már ébren az utcán, 2) büdös az utca, 3) nincs zöld sehol, nem csicseregnek a madarak. Mindig feladom egy nap után. Itt jó. Bár be kell vallanom ma reggel nem bírtam felkelni. (ez szombaton volt)

végre van net!

 2010.08.01. 00:35

Tegnap előtt írtam a következőket:

Hello!

Hát nem működik sokszor a net, csak így akadozva, egyik nap van aztán nincs. Pedig én szeretnék ám írni, de vagy álmos vagyok vagy valami más van. Most is egy doc-ba írok, mert nem szeretném nem elmesélni nektek ami van velem.

Például, hogy hétfőn délután másfél napra megszabadultam ettől a helytől J na jó, nem kell ilyen drasztikusan érteni, nem rossz itt, de jó volt egy kis friss (?) levegőt szívni. Egyik kedves barátnőm (nem tudom, mennyire lehetek nyilvános, ezért inkognitóban tartom a nevét, remélem nem haragszik de sztem sokan tudjátok ki ő mert szoktam róla mesélni) kinn tanul Londonban, és most egy háromhetes nyári egyetemen van, health-economic-ot végez vagy valami nagyon hasonlót a London School of Economics-ban! Tudjátok mi volt? A skót professzor megengedte, hogy beüljek az egyik órára! na ugye hogy ugye?! J két óra alatt kb összefoglalta nagy vonalakban mindazt, amit az utóbbi fél évben tanultam. Rájöttem, mennyire rövidtávú a memóriám, hogy ezeket nekem mind tudnom kéne, ehhez képest másfél hónap alatt egy szempillantás sem kellett hozzá, és kiröppent a fejecskémből. Még jó, hogy gondosan otthon hagytam mindenféle cuccomat, ami kicsit is a mikroökonómiára emlékeztet! Így elég lesz augusztus 31-én, hazatértem után idegeskedni ezen. Amúgy Londonban nem történt semmi különös. először bementem a British Museum-ba megint, mert tavaly voltam, és igazából egy tárlatot szerettem volna nagyon megnézni, de épp zárva volt. Igazából nem hagytam kis sok mindent, de mindegy. Fél órát voltam ott, azt is csak azért, mert eltévedtem. Aztán ebédeltünk, majd volt kb 2 szabad órám (délutáni tanítás), addig elmentem Notting Hill-be, de csakis anya emlékére, és rájöttem, hogy London így abszolút nem funny egyedül. (Na jó, a tavalyi Richardos sztori sztem elég vicces, olvassa el aki nem tudja miről van szó!) De nagyon jó volt az, hogy a barátnőmmel lehettem, köszönöm szépen! Az annyira nem tetszett, hogy nem tudtak kijönni elém az állomásra, és sétálnom kellett. de hála legyen Istennek, aki vigyázott rám, mert én a későbbi vonattal szerettem volna menni, ami kb negyed 10-re érkezett volna meg (sőt az eggyel későbbin is gondolkoztam), de nem engedte, így nem kellett este 10kor egyedül sétálnom felfelé fél órán keresztül.

Amúgy lassan tíz napja vagyok itt és elkezdenek elmenni az emberek innen. A munka azért nem tetszik mostanában, mert mindennap tökugyanaz van, és jó lenne nem mindig ugyanazokat a WCket takarítani. mert kezdem unni. megvan annak is a maga varázsa, de a változatosság gyönyörködtet, nem?:)

Ja és képzeljétek, tegnapelőtt elmentem futni megint, mint a régi szép időkben. Holnap is megpróbálom, ezért most megyek is aludni, mert fél 12 van és nem szeretnék álmos lenni egész nap. Írjatok nekem levelet, mert honvágyam van. Sőt! nem tudom, hogy írtam-e már, vagy csak nagyon sokszor megfogalmazódott bennem, de itt van még egyszer: szerintem nekem soha nem volt honvágyam úgy igazán az életemben külföldi tartózkodásom ideje alatt. Mindig maximum megrohant egy-egy emlék, ami egy kis ideig vágyódást keltett a szívemben, hogy de jó lenne otthon lenni, de amilyen gyorsan jött, el is ment. Azt hiszem, az elmúlt pár napban, 20 éves koromra végre kialakult valamiféle hazaszeretet Magyarország (inkább az emberek) iránt, és szívből hálát tudok adni azért, amiért magyar lehetek. durva, mi? ez nem épp fordítva szokott lenni?

 

 2010.07.28. 23:59

"Be still, and know that I am God" (Psalm 46,10)

Many thanks for Ani for this song: https://www.youtube.com/watch?v=60cNcF97FyA Kb azt fejezi ki, amit én is szeretnék kérni, de nem tudom megfogalmazni!

Más: tegnap Londonban aludtam, amiről majd hamarosan mesélni fogok. Ha nem 11 óra lesz. mert ez több minden, mint ami belefér a mostani időkeretembe. Üdvözlet Köveskálra.

ui: Nem hiszem el, hogy augusztus 1-én nem lehetek 8-kor Pasaréten :'( úgy fáj a szívem!

 

coachcleaning!!!

 2010.07.23. 23:02

coachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaning

coachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaning

coachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaningcoachcleaning

A kedvencem! és holnap megint! és még mindig azok a cetlik vannak a szekrényekben amiket tavaly írtam!

 2010.07.22. 20:32

Tudjátok mi a durva? Hogy ma Magyarországon sztem több ezer ember olvasta ugyanazt a 6 verset a korintusi levélből, de ha végigolvasnám az egész Bibliát sem lehetne jobb verseket találni nekem. sztem azért nem fér a fejembe mert lehetetlenség, mert túl nagy dolog. legalább nem kell emiatt emésztenem magam hogy nem értem. csodálatos

!

 2010.07.22. 16:05

"Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre" (2 Kor 3, 18)  => csakhogy a legfontosabbakat emeljem ki :)

angol illatok?

 2010.07.22. 16:05

Nagyon durvák ezek a szagok itt. Egyszer arról beszélgettünk, hogy vannak-e olyan illatok, amik felidéznek bennünk valamit. Akkor csak egy parfüm illata jutott az eszembe, amit még anno Németországban használtam. és nagyon durva, mert így 4 év elteltével ha beleszagolok, annyi minden az eszembe jut. De ez itt mindenen túltesz. Külön szaga van minden tisztítószernek, a különböző folyosóknak! A konyhának, a fürdőnek, mindennek. Olyan mintha nem is telt volna el egy év, hanem az mindig is meglett volna, és már régóta lennék itt, ugyanis meglepően sok dologra emlékszem, pedig nem gondoltam volna. Amúgy ambivalens érzelmeim vannak. egész szabadidőmben alszom, Bibliát olvasok vagy chatelek a magyarokkal (eddig legalábbis). Másra nincs energiám. remélem kicsit azért angolul is fogok valamikor beszélni... és ti hogy vagytok?

(Akinek nem inge, ne vegye magára. Aki meg magára veszi, az az ember, az jól teszi :)) )

Jaj! Jajajj. Jajajajajjj...

Ez különös. Furcsa. Megintcsak különös, hogy eltelt egy egész év. elvégeztem egy évet az egyetemen, és újra itt vagyok. Minden ugyanaz. A szag, az a bizonyos Oak Hall szag, amire csak akkor jöttem rá, hogy létezik, hogy egy év után a semmiből megcsapta az orrom. A szobám. Sőt! Még az ágy is ugyanaz. Mintha csak amnéziám lett volna. És minden hasonlóság ellenére abszolút más az egész. Illetve az emberek. A team. Na jó. ez sem igaz, mert a tavalyi magyarok itt vannak és az sokat jelent nekem. sőt asszem sokkal többet mint az el tudom gondolni. Csak van 3-4 ember akik nincsenek itt és nagyon hiányoznak.

szóval a lényeg az hogy más. A legelső szippantáskor azt hittem elsírom magam, hogy közel hat hétig itt. de ha okosan használom ki (ugye Kata? :)) akkor még jól is elsülhet. Meg képzeljétek! Van wifi a szobámban! az ágyamon ülök! ez külön jó. Ti is vigyázzatok magatokra otthon. Mert azt hiszem, hogy ha eddig nem volt honvágyam a külföldi tartózkodásaim során, ez a mai nappal kezdődően lezárult. Tényleg az emberek azok, akik hazakötnek, de ha ők ott olyan jóarcok, miért erőlködöm a külföldiekkel?

Üdv, Dani!

új kezdet

 2010.07.19. 22:26

hello

csaknem 11 hónap után hat hétre újra beindul a blog. asszem. feltéve ha olvassa valaki. bár annyira nincs kedvem most kimenni. de azért nekivágok. kb 12 óra múlva elhagyom a lakásunk (és Csokit), majd augusztus 30-án visszatérek. de ugye szerintetek is jó lesz?

amúgy aki még nem olvasta a blogot, a legfontosabb annyi, ami a kis kék négyszögben látszik itt jobb felül. ha meg bármi kérdésed van, írj. jaj

bucsu

 2009.08.28. 19:59

Minden bizonnyal ez az utolso bejegyzesem. Marmint ide, a blogomba. Ma este megsutottek az en kis tortamat is, es elbucsuztattak. Eleg rossz. Marmint nem vagyok tisztaban azzal, hogy ket nap hijan het het utan haza kell mennem. Ha minden igaz, holnap ilyenkor otthon leszek es nem tudom mit fogok csinalni. Tagadhatatlanul csodalatos hat het all mogottem. Tudtam hogy nagyon jo lesz, es nem is tevedtem nagyot, habar voltam neha szomoru es nehez lesz visszarazodni. De most nem is pazarlom az idomet mert el kell kezdenem csomagolni, es meg ajandekot is szeretnek adni egy ket embernek meg zuhanyzas meg minden. Szoval meg mindig sok a munka es nincs megallas.

Bye England! There is no place like home! I hope that's right. Let's see! :)

Daniel

 2009.08.27. 21:58

Na veglegesen kibovult a csalad. Mar csak a kutya hianyzik, de o epp nagyszuloknel van ugyhogy egy darabig nem is fogom latni :( Holnap utso nap, utana pakolas meg puszi pa, holnaputan ilyenkor mar otthon leszek. Je. Mellesleg tegnap elment Pierre :( Tok rossz valakitol ugy elbucsuzni, hogy tudod hogy soha tobbe nem latod, mert az o eseteben jovo ilyenkor ha minden igaz szinte Ausztraliaban lesz. Jo dolog ez a facebook (koszi Anna) mert ez az egyetlen eselyunk, hogy tartosan tartsuk a kapcsolatot. Na most jol magyarkifejeztem magam. Vagy hogy mondjak? A lenyeg atment, nem? 

ennyi

 2009.08.26. 21:22

Ez az utolso bejegyzeseim egyike lehet. Ugyanis ma volt az utolso munkanapom, ezutan igazabol egy ketnapos csaladi nyaralas kovetkezik, es tunok haza. A mai nap szinten rossz volt, de csak miattam. Ugyanis sikerult osszeszednem valami nathat, es a hasamat vagy elrontottam tegnap, vagy a betegseg nem az agyamra hanem a gyomromra ment (ej de vicces vagyok) es ugy faj a hasam, hogy alig birok allni. Es igy kisse rossz volt vegigdolgozni a delutant. Raadasul a konyhaban voltam, mondjuk masodszor, es ennek koszonhetoen harom asztalra nem jutott parolt sargarepa, mert VALAKI, aki a sargarepat pucolta, valahol elszamolta magat es kevesebbet mert ki mint kellett volna. Ezutan mar nem csak fizikailag ereztem magam rosszul, hanem lelkileg is, tehat az utolso fel ora eleg rossz volt. Raadasul Pierre is elmegy reggel. Nagyon nincs kedvem az elkovetkezo ket naphoz. Ha mar ennyire a veget jarja minden, akkor inkabb menjunk haza. Bar mondjuk ott sem lesz sokkal jobb, belecsoppenni a lakasfelujitas kozepebe, ami szinten csak azert kellett, mert szivargott a szennyviz a lakasunk kozepen egy repedt cso miatt. Nincs se konyha se nappali, se semmi raadasul minden vackot a mi szobankba hurcoltak be, tehat szobam sincs, ahova elvonulhatok depressziozni, a kutya sincs otthon, hogy elvonuljak maganyomban kirandulni vele, es kedden kezdodik az egyetem, amitol meg amugy is kicsit felek. Szoval ez van velem. Ahelyett hogy orulnek, hogy van hova hazamenni. Legalabb vasarnap megyek Pasaretre. Vegre egy jo dolog. Hianyzik mar nekem az elo istentisztelet, amit ertek is. Mert azert az megiscsak mas, mint vegighallgatni egyet, amibe barmikor belezavarnak, vagy elkezdek gyonyorkodni a tajban. Meg az ottani emberekkel is talalkozhatom, mar egyaltalan ha mennek. Meg azert van nehany tervem is, csak nem tudom, hogy lesznek megvalositva. Na mindegy. Anyaek ma Londonban voltak, nem tudom mi tortent veluk, mert errol nem sikerult beszelnunk. Gondoltam kihasznalom ezt a ket napot es a teamtagokkal vagyok, ugysem talalkozom veluk soha. Na jo, nagy reszukkel. Ennyi

süti beállítások módosítása